A- A A+

Akadálymentesített honlap

Duna Hungária II. Partnertalálkozó

2009. november 27-28, Siófok

balaton

A Duna Hungária Zrt. 2009 november végén rendezte meg második Partnertalálkozóját Siófokon. A társaság a harminc legnagyobb forgalmú építőanyag gyártó partnerét hívta meg a találkozóra, amelyen a Duna Hungária Csoport mindegyik tagkereskedése is részt vett.

A találkozó ismételten kiváló lehetőséget adott arra, hogy a Zrt. tagjai és az építőanyag gyártók képviselői jobban megismerhessék egymást és információkat cserélhessenek egymással.

A Program hivatalos részében Lipták Csaba a Duna Hungária Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a meghivottakat. Előadásában először bemutatta a Partnertalálkozón résztvevő beszállító cégeket és Duna Hungária hálózatot, külön kiemelve a 2009-ben belépett új tagokat. A továbbiakban röviden ismertetésre került a Duna Hungária 2009 évi teljesítménye termékcsoportonkénti és havi felosztásban. Az előadás végén a társaság marketing aktivitásairól esett szó.

A hivatalos program után kötetlen beszélgetés folytattak a résztvevők. Az esti gálavacsora után hajnalig tartó táncos mulatság vette kezdetét.

A Duna Hungária második partnertalálkozója a résztvevők visszajelzései alapjánismételten jól sikerült. 2010 novemberében biztosan megrendezésre kerül a harmadik Partnertalálkozónk.